1. … mert segít megtalálni a "sztorit" az életünkben:

Amikor átéljük, vagy csak úgy visszagondolunk rá, többnyire megoldatlan, nehéz, közömbösnek tűnő vagy épp örömteli élethelyzetek folyamaként látjuk az életünket. Ha azonban leírjuk vagy megírjuk – mármint nem naplóba, hanem utólag, reflektálva, végiggondolva -, akkor hirtelen olyan történetté válik, amelynek íve, értelme, tanulsága van. Ezáltal pedig megérthetjük, és – ami még fontosabb – jobban irányíthatjuk, befolyásolhatjuk is az életünket (főleg, ha nem a 80. születésnapunk után kezdünk bele az írásba). Más szóval: az írás segít a káoszból narratívát csinálni.

3. … mert olykor a szó szoros értelmében életmentő lehet:

Az életünkön való rendszeres, rendszerezett gondolkodás nem csupán azért jó, mert segít felfedezni a legrejtettebb vágyainkat, érzelmeinket, félelmeinket és küzdelmeinket, egyszersmind szembesít bennünket hibáinkkal, rejtegetett gyengeségeinkkel. Hanem azért is, mert segít egy biztonságos, nyugodt, örömteli, stresszmentes zugot is találni, ahol végre kibeszélhetjük ezeket, ahol nem kell félnünk, szégyenkeznünk. Számtalan példa van arra, hogy az írás milyen felszabadító erővel erejű lehet a belső feszültségektől, a környezet nyomásától szenvedő szerzőre. Akkora erővel, hogy az végső soron az író életét is megmentheti. Az írásnak erről a megmentő erejéről Könyv Gurun a közelmúltban Krencz Nóra elsőkönyves írónő is beszámolt a vele készült interjúban.

5. … mert az önvallomás terápiás hatású:

Bizonyára sokan tapasztalták, hogy bizonyos dolgok, tettek megvallása, mások számára feltárása gyógyító erejű lehet. Ez a felszabadító érzés azonban elsősorban akkor várható, ha a vallomás őszinte volt. Nem feltétlenül "bűnök" bevallására kell azonban itt gondolni, és nem is csak a saját viselt dolgainkra, hiszen sokszor egy titkolt családi dráma, egy "mérgező" barátság történetének a feltárása is vallomással érhet fel.

Éppen ezért nem árt vigyázni is az őszinteséggel! Mert bármennyire is gyógyító hatásúnak élhetjük meg a feltáró írás folyamatát, ha szélesebb közönségnek szánjuk a művünket, akkor járjunk el fokozottan etikusan, és vegyük figyelembe mások érzékenységét, mert

a terápiás hatásokat könnyen lenullázhatja, ha a szöveg miatt a bíróságra kell mennünk, esetleg elveszítjük a barátaink, szüleink szeretetét.

(A memoárírás etikájáról ebben a posztunkban beszéltünk részletesebben.)

2. … mert segít fölülről nézni az életünkre:

Ennek az írásos feldolgozási munkának a további hozadéka, hogy segít fölülről nézni az életünkre, hogy távolságot tudjunk tartani az átéltektől – akár jó, akár rossz dolgok is voltak azok. Nem nehéz belátni, hogy milyen gyógyító hatással lehet ránk az, ha végre nem pörgünk állandóan ugyanazokon a gondokon, sérüléseken, megaláztatásokon, hanem kívülről tudjuk szemlélni őket. Ez a feldolgozás egyik bevett útja. Ahogy Louise DeSalvo New York-i irodalmár és kreatívírás-oktató fogalmaz a témában publikált könyvében:

az írás élesztőként hat az életünkre,

hiszen az érzelmek, az átéltek újragondolása, újraélése egyben át is formálja azokat.

4. … mert erősíti az immunrendszert:

Igen, bármennyire is furcsán hangzik itt egy ilyen orvosi kifejezés, az írásnak tudományosan kimutatott egészségügyi hatása van. Legalábbis azt állítja alapos kutatásaira hivatkozva James Pennebaker amerikai szociálpszichológus, hogy a saját érzelmeinkről, a minket ért stresszről írva fokozottabb működésre sarkalljuk immunrendszerünket. Asztmás, reumás, sőt HIV-vírussal fertőzött emberek esetében is ki tudták mutatni a múltfeltáró írás és az immunrendszer "erősödésének" kapcsolatát. Pennebaker szerint ezzel akár a pszichoterápiákhoz mérhető hatást lehet elérni. A feltételes mód természetesen indokolt, hiszen nem felírható gyógyszerként működik ez a folyamat, egyénenként eltérő lehet a kiváltott reakció, de ha csak arra gondolunk, hogy egy önfeltáró – a múlt negatív élményeit feldolgozó – belső munka milyen lelki terheket vehet le az ember válláról, aligha nehéz belátni, hogy ennek számottevő fiziológiás hatása is lehet.

6. … mert növeli az önbizalmat:

Az írás, de különösképpen a memoárírás aktusa tulajdonképpen az önmagunkba vetett bizalom jele. Ugyanis azáltal, hogy a nyilvánosság számára összefoglaljuk az életünk legfontosabb üzenetét, a minket ért negatív és pozitív hatásokat, élményeket, ez annak a jele, hogy hiszünk abban, az életünk és tapasztalataink értékesek mások számára. Az önbizalom növekedése pedig az élethez való hozzáállásunkat is megváltoztathatja, új, kreatív energiák fakadhatnak ebből, új célokat és értelmet találhatunk magunk számára.